Csocsek playlist

Program

AUGUSZTUS 17.

AUGUSZTUS 18.

AUGUSZTUS 19.

A Csocsek fesztivál az előkészítő munka ellenére, előre nem látható okok miatt idén elmarad. Nagyon sajnáljuk, hogy a balkán buli nem ezen a nyáron debütál, a megvásárolt jegyek árát természetesen visszatérítjük és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a jövőben egy még nagyobb mulatsággal kárpótoljunk benneteket.

A szervezők

A fesztiválról

CSOCSEK

Tánc, ritmus és életérzés. A Balkánon elterjedt műfaj a török katonazenekarokig visszavezethető, és számtalan változata alakult ki az évszázadok során. Ahány ház, annyi csocsek! Esküvők és falusi mulatságok kísérője, jellemzően roma zenészek játsszák. Ritmusképlete 9/8,  2-2-2-3 vagy 2-2-3-2, de létezik 4/4-es csocsek is, és szinte kivétel nélkül táncban végződik.

SZENTENDRE

Szentendre szépsége évszázadok óta ad ihletet az itt élő művészeknek, az idelátogatóknak és a helyi közösségnek. A szerb, dalmát és görög hatásokat, a város mediterrán hangulatát, a művészetek együttélését és a könnyed életörömöt egyebek mellett a Söndörgő Fesztivál is erősítette. Ennek lép nyomába idén először a Csocsek, pörgő ritmusokkal, dunaparti lazulással, ízekkel és fényekkel

BALKÁN

A Balkán közelebb van, mint gondolnánk! Ráadásul szerencsés értelemben: szervesen egymásra épülő, máig érvényes hagyományok keverednek a legyőzhetetlen vitalitással. A szervezők célja éppen az, hogy megmutassa a délszláv kultúrának kevéssé ismert oldalát is.
Ízek, illatok, több évszázad és nép lenyomatát őrző, megunhatatlan, magával ragadó zene.

TÖRTÉNET

A Söndörgő Fesztivál a Szentendrei Szerb Búcsú hagyományát egészítette ki. A 2001 és 2006 között évről évre rendezett buli a széles közönséggel is megismertette és népszerűvé tette a helyi szerb kultúrát összművészeti fesztiváljával. Ezt a hagyományt éleszti újjá a Csocsek, ahol a Söndörgő a házigazda..

HELYSZÍN

Élvezd te is a Duna közelségét! Ha fürödni szeretnél, a fesztivál közvetlen közelében megteheted. Kérünk, hogy felelősséggel vedd igénybe a helyszín adottságait, ne okozz kárt a természetes környezetben, és neked se essen bajod!

FIZETÉS

A fesztivál területén HelloPay rendszer igénybevételével és bankkártyával tudsz fizetni. Készpénzt sajnos nem áll módunkban elfogadni!

Hogyan jutok oda?

Hajóval

Naponta kétszer is utazhattok Szentendrére a Mahart Kirándulóhajóival. A járatok A Vigadó térről és a Batthány térről indulnak, az online jegyvásárlással elkerülhető a sorbanállás. Bővebb információ a Mahart weboldalán.

biciklivel

A pesti oldalon az Északi Összekötő hídig, a budai oldalon Szentendréig bringázhattok kijelölt bicikliúton. Részletes útvonaltervhez a Google Térképet, vagy a merretekerjek.hu – oldalt ajánljuk.

hévvel

A fesztivál ideje alatt a HÉV meghosszabbított menetrenddel, éjjel fél egyig közlekedik. A pontos menetrend a BKK oldalán érhető el.