hatályos: 2018. június 5-től

1. Az ÁSZF alkalmazása.

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) szabályozzák a Hangvető Kft. (székhely: 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. I. em. 6., cégjegyzékszám: 01-09-719984; a továbbiakban: Hangvető) és a Hangvető által szervezett fesztiválokon, előadásokon és más rendezvényeken (a továbbiakban: Rendezvény) részt vevő természetes személyek (továbbiakban: Látogatók) között a Rendezvény kapcsán létre jött jogviszonyt.

A jelen ÁSZF rendelkezéseit mind a Hangvető, mind a Látogató a Rendezvényre szóló jegy Látogató általi megvásárlásával vagy más jogcímen történő megszerzésével (a továbbiakban: jegyvásárlás) a jegyvásárlás időpontjától kezdve kötelező érvényűnek fogadja el.

2. Az ÁSZF személyi, területi és időbeli hatálya

2.1. Jelen ÁSZF előírásai kiterjednek a Hangvetőre és a Látogatóra egyaránt a Rendezvény teljes területén.

2.2. Az ÁSZF hatálya a jegyvásárlástól a Rendezvény befejezéséig tartó időtartamra, illetőleg az ezen időtartam alatt keletkező jogokra és kötelezettségekre terjed ki.

2.3. A Hangvető kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseiről a Látogatókat teljes körűen tájékoztatja, a Rendezvény hivatalos weboldalán történő közzététel útján. Mindezen túl a mindenkor hatályos ÁSZF a Rendezvény területén, jól látható helyen is kifüggesztésre kerül. A Hangvető jogosult az ÁSZF egyoldalú módosításra. Az esetleges módosításokat a Hangvető a Rendezvény hivatalos weboldalán köteles feltüntetni.

3. A Hangvető jogai és kötelezettségei

3.1. A Rendezvény programszervezési jogai teljes egészében a Hangvető tulajdonát képezik. A Hangvető, mint a programszervezési jogok kizárólagos tulajdonosa, jogosult a programok összetételét saját belátása szerint bármikor módosítani. A Hangvető köteles a Rendezvény aktuális programtervét minden esetben a a Rendezvény hivatalos weboldalán feltüntetni.

3.2. A Hangvető köteles az érvényes jeggyel rendelkező Látogatóknak lehetőséget biztosítani a Rendezvényre történő belépésre és a Rendezvény területén tartózkodásra, amennyiben a Látogató eleget tesz a jelen ÁSZF-ben rögzített kötelezettségeinek, és jogait a Házirendben, az ÁSZF-ben és a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően gyakorolja.

3.3. A jelen ÁSZF-ben foglalt kötelezettségek megszegése feljogosítja a Hangvetőt a Látogató kitiltására a Rendezvény teljes vagy részleges időtartamára. Ennek keretében Hangvető jogosult a Látogatót a Rendezvény területéről a vonatkozó jogszabályok által előírt keretek között és rendben eltávolítani.

3.4. A Hangvető jogosult bármely tevékenységéhez alvállalkozókat, közreműködőket igénybe venni.

4. Látogató jogai és kötelezettségei

4.1. A Látogató a Rendezvény biztonságos és szakmailag sikeres lebonyolításának érdekében köteles a jelen ÁSZF-ben és a Rendezvény Házirendjében foglalt előírásokat betartani. A Látogató a Rendezvény területére történő belépéskor köteles az ügyeletes biztonsági őrök beléptetési előírásait követni.

4.2. A Látógató érvényes jeggyel illetve karszalaggal jogosult a Rendezvény területére belépni és ott tartózkodni. A Látogató a jegy megvásárlásával, vagy annak megszerzésével, illetve a karszalag átvételével a jelen ÁSZF-et és a Rendezvény Házirendjét magára nézve kötelezőnek elfogadja. Erről a körülményről a Látogató – illetve további átruházásokkor a további átruházó – köteles a jegy átruházásakor a Látogatót tájékoztatni, és felelős valamennyi, a tájékoztatás elmulasztásából eredő kárért.

4.3. A Látogató a Hangvető vagy képviselője felszólítására köteles a jogellenes vagy a jelen ÁSZF rendelkezéseibe ütköző magatartásával haladéktalanul felhagyni, illetve a Rendezvény területét felszólításra azonnal elhagyni. Abban a nem várt esetben, amennyiben ezen kötelezettségének a Látogató nem tenne eleget, úgy a Hangvető jogosult a Rendezvény zavartalan lebonyolítása és a többi Látogató háborítatlan szórakozása érdekében a szükséges intézkedéseket a vonatkozó jogszabályok keretein belül megtenni, illetve adott esetben a rendvédelmi szerveket bevonni.

5. Jegyvásárlás

5.1. A Rendezvényre történő belépésre kizárólag a Hangvetőtől vagy viszonteladóitól közvetlenül vásárolt belépőjegyek jogosítanak. A jegyvásárlás történhet online vagy a helyszínen található pénztáraknál.

5.2. Online jegyvásárlás esetén a Rendezvény hivatalos weboldalán a Barion Payment Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5.) biztonságos online fizetést biztosít. A Barion Payment Zrt. általános szerződési feltételei és az adatkezelési tájékoztatója megismerhető a https://www.barion.com/hu/jogi-hatter  weboldalon. A jegyvásárló bankkártya adatai a Hangvetőhöz nem jutnak el. Bankkártyás fizetéskor a jegyvásárló átirányításra kerül a Barion Rendszer fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül az általuk üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik. Az online jegyvásárlás során a kosártartalom a Barion Payment Zrt. részére átadásra kerül.

Online jegyvásárlásnál a szükséges adatok megadása és a sikeres pénzügyi teljesítés után a jegyvásárló e-mailben kapja meg a belépőjegyét a rendelés során megadott e-mail címre. Vásárló a vouchert akár kinyomtatva, akár az arra alkalmas elektronikus készülékén (telefon, i-pad, tablet, laptop) köteles a Rendezvényre való belépéskor bemutatni.

5.3. Karszalag

A jegy átruházható, ameddig karszalagra nem cserélik, vagy ameddig azzal egy Látogató be nem lép a Rendezvény helyszínére. A belépés után a jegyhez kötődő jogokat és kötelezettségeket a karszalag testesíti meg, melynek épségét, viselését a Hangvető és közreműködő partnerei (biztonsági szakemberek) jogosultak a beléptető kapuknál és a Rendezvény egész területén ellenőrizni. A Rendezvény helyszínén jogosulatlanul tartózkodó személyek kötelesek a helyszínt azonnal elhagyni. A sérült karszalag érvénytelen, a megrongálódott, elveszett, vagy bármilyen módon manipulált karszalagot a Hangvető nem cseréli. A jegyet a Hangvető a vásárlás után nem köteles sem visszaváltani, sem más típusú jegyre díjmentesen kicserélni.

5.4. A Hangvető a jegyek ára változtatásának jogát fenntartja. Az új ár előzetes értesítés nélkül, annak a Rendezvény hivatalos weboldalán történő közzétételétől kezdve hatályos.

5.5. A jegyvásárlás a fizetés megtörténte előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. Ezt követően a jegyvásárlót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés l) pontja alapján a jegyértékesítési szolgáltatás igénybevételétől való elállási jog nem illeti meg. A Hangvető kizárja a jegyek cseréjét, pótlását, visszaváltását, vásárlási értékük egyéb módon való térítését

6. Hang- és képfelvétel

6.1. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Hangvető valamint az általa megbízott szerződéses partnerek a rendezvényről kép- és hangfelvételt készíthetnek. A Látogató a jegyvásárlással kifejezett beleegyezését adja arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Kivételt képez ez alól, ha az illető közszereplő, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. A Hangvető korlátozás nélkül jogosult a felvételek hasznosítására, felhasználására (elsősorban – de nem kizárólag – a Rendezvény népszerűsítése, rögzítése, nyilvánosságra hozatala céljából), anélkül, hogy Látogató részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Látogató nem jogosult bármiféle igényt vagy követelést támasztani a Hangvetővel szemben a fentiek kapcsán.

6.2. A Látogató jogosult a Rendezvényen kép- és hangfelvételt készíteni kizárólag saját, otthoni felhasználás céljából. A Látogató az általa készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheti, ellenérték fejében nem illetve kereskedelmi célból nem hasznosíthatja. A felvételeken szereplő Látogatókat a kifejezett beleegyezésük nélkül nem nevesítheti, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Hangvető kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha Látogatók ezen pont rendelkezéseit nem tartják be.

7. Szerzői jogok és védjegyek

A Hangvető vagy a Rendezvény saját weboldalán, Facebook oldalán, a Rendezvényen, minden online és offline médiában, valamint plakátokon, szórólapokon, stb. megjelenő logók, védjegyek, információk és anyagok a Hangvető és szerződéses partnerei kizárólagos tulajdonát képezik. Ennek megfelelően ezen megjelöléseket a Látogatók vagy harmadik személyek nem használhatják, nem másolhatják, nem jeleníthetik meg a Hangvető vagy szerződéses partnerei előzetes írásbeli beleegyezése nélkül.

9. Biztonsági szolgálat, elsősegély nyújtása

A Hangvető a Látogatók biztonságának és egészségének védelmében, szakképzett biztonsági őröket és elsősegély nyújtó orvosokat biztosít. Minden Látogató köteles ezen személyekkel együttműködni, amennyiben bármilyen okból kifolyólag kapcsolatba kerülnek. Az éppen ügyeletes biztonsági őrök és orvosok útmutatásai a Rendezvény sikeres lebonyolítását szolgálják, ezért a Látogatók számára kötelezőek. Az egészségügyi ellátás társadalom és egészségbiztosítás köteles, ennek hiánya – a sürgősségi ellátás kivételével – felmenti az orvosokat az ellátási kötelezettségek alól.

10. Felelősség

10.1. Hangvető fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényen nyújtott koncerteket, programokat, szolgáltatásokat szükség esetén módosítsa, alakítsa. Látogató nem jogosult kifogással élni a program módosulása esetén.

10.2. Látogató tudomással bír arról, hogy a Rendezvényen nem minden szolgáltatást Hangvető nyújt, egyes szolgáltatások igénybevétele során a jogviszony közvetlenül Látogató és közreműködő szolgáltató között jön létre, a jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek őket illetik, illetve terhelik. Hangvető nem vállal felelősséget a szerződéses partnerei által nyújtott termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban.

10.3. Hangvető nem vállal felelősséget a Rendezvény területén őrizetlenül hagyott tárgyakért, beleértve az autóban vagy szálláson hagyott tárgyakat is.

10.4. Látogató kijelenti, hogy az általa a jegyvásárlás során megadott adatok a valóságnak megfelelnek. Az adatok pontatlan megadásából eredő kárért a Hangvető nem vállal felelősséget.

10.5. Látogató tudomásul veszi, hogy valamely fizetési mód során felmerülő visszaélésért vagy kárért Hangvető nem vonható felelősségre (pl. illetéktelen bankkártya használat, jogosulatlan utalás, stb.).

10.6. Látogató teljes mértékben felelős az általa (gyermeke vagy házi kedvence) által okozott károkért, mind a Hangvető, mind a helyszínt biztosító személyek, mind a szerződéses partnerek, közreműködők, mind a többi Látogató és harmadik személyek tekintetében. Látogató felel továbbá a Rendezvényre vele együtt érkező kiskorúak, idősek, magukról (akár csak átmenetileg) gondoskodni nem tudó személyek magatartásáért és biztonságáért, az általuk esetlegesen a Hangvetőnek vagy harmadik személynek okozott károk megtérítéséért.

10.7. Vis maior. Minden olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály esetén (háború, lázadás, sztrájk, természeti katasztrófa, súlyos vihar, járvány, tűz, stb.), melynek következtében valamely fél szerződéses kötelezettségének nem tud eleget tenni és ez részére fel nem róható, akkor ezen fél nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, mely ezen esemény következtében állt elő.

11. Vegyes rendelkezések

A jelen ÁSZF értelmezése és alkalmazása során kizárólagosan a magyar jog az irányadó. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó vagy azzal bármely módon kapcsolatos esetleges jogvitáikra a felek kikötik a Hangvető székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.

12. HÁZIREND

Rendezvény helyszínének Házirendjét Hangvető elérhetővé teszi a honlapján, illetve a Rendezvény beléptető kapuinál igény esetén betekintésre lehetőséget biztosít. Látogató köteles jelen ÁSZF-ben foglaltakon túl a Házirendben foglalt szabályok, rendelkezések maradéktalan betartására is.

12.1. Látogatók a Rendezvény területén kötelesek az általános magatartási normákat betartani és jelen ÁSZF valamint a helyszín Házirendjének megfelelően viselkedni és tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, cselekedettől, mely mások személyiségi jogait, egészségét, testi épségét, életét sértheti vagy veszélyeztetheti. Látogató a természeti értékek megóvására fokozottan ügyel a Rendezvény helyszínén és körülötte.

12.2. Hangvető előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle promóciós vagy reklámtevékenység, kereskedelmi, gazdasági tevékenység folytatása, illetve adománygyűjtés a Rendezvény helyszínén.

12.3. A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényt ingyenesen látogathatják. A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek csak nagykorú cselekvőképes kísérővel léphetnek be a Rendezvény területére, és csak nagykorú cselekvőképes kísérővel tartózkodhatnak ott.

12.4. Tilos alkoholos italok fogyasztása azon Látogatók számára, akik a 18. életévüket nem töltötték be. A Rendezvény területén szeszes itallal 18 éven aluliakat és ittas személyeket kiszolgálni tilos. A kereskedelmi és vendéglátó egységekben árusító személyek jogosultak felszólítani a Látogatót a kor igazolására alkalmas személyi okmányok bemutatására. Kábítószernek minősülő anyagok fogyasztása a Rendezvény területén tilos, azt a törvény bünteti.

12.5. Előzetesen be nem jelentett módon, Hangvető írásbeli engedélye nélkül tilos a szervezett programokon kívüli és azokkal össze nem függő bármilyen gyűlés, demonstráció szervezése, tartása. Hangvető jogosult ilyen szerveződést haladéktalanul befejeztetni, a felszólítás után azon résztvevőket, akik ezen tevékenységüket Hangvető vagy közreműködő partnerei (biztonsági szakemberek) kérésére sem függesztik fel, a Rendezvényről kivezettetni.

12.6. A Rendezvény területén Hangvető szakképesítéssel és engedéllyel rendelkező Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését és betartatását. Látogató vállalja, hogy ezen szakemberekkel messzemenően együttműködik, veszélyhelyzet esetén utasításaikat haladéktalanul követi.

12.7. Tilos a Rendezvény területére bármilyen kábítószert, pirotechnikai eszközt, gyúlékony anyagot, fegyvert, szúró-vágó eszközt, testi épségre veszélyes eszközöket (baseballütő, gázspray, gumibot, stb.), alkoholos italt, illetve nem a Rendezvény területén vásárolt élelmiszert behozni.

12.8. A fesztivál területére kizárólag pórázon vezethető, szájkosárral rendelkező házi kedvenceket lehet behozni. Házi kedvenceket a rendezvény területére csak abban az esetben lehet beléptetni, ha van érvényes oltási igazolványuk és egy évnél nem régebbi a veszettség elleni oltásuk. Továbbá rendelkezik pórázzal, nyakörvvel, szájkosárral és bilétával a gazda telefonszámával. A fentiek megléte a rendezvény bejáratnál ellenőrzésre kerül és hiányosság esetén a házi kedvenc nem hozható be. Házi kedvenc behozatalával a gazda tudomásul veszi, hogy azt higiénikus, az állat számára is megfelelő körülményeket biztosító módon köteles tartani, továbbá kutya és vadászgörény behozatalával a gazda tudomásul veszi, hogy azt a rendezvény teljes ideje alatt szájkosárral, pórázon köteles tartani. A rendezők fenntartják maguknak a jogot egyedileg megtiltani adott állatnak a rendezvényre történő behozatalát.

A Felek a jelen ÁSZF-et mint a Szerződés mellékletét a Szerződés aláírásával mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag elfogadták.